vitathatatlanul az 1990-es évek legnépszerűbb komikusa, a kanadai születésű szórakoztató Jim Carrey bálványának, Jerry Lewisnak, szellemi ősének, Harry Ritznek és a laza végtagú Ray Bolgernek egyenlő részeit egyesítette egy vidáman gátlástalan képernyőkép, amely egyedülállóan a sajátja.
Carrey élete nem volt mindig egy hordó nevet; született január 17, 1962, egy peripatetikus háztartásban, hogy rendszeresen futott a színskála középosztálybeli kényelem nyomorúságos szegénység. Nem meglepő, hogy Carrey klasszikus overachiever lett, kitűnt az akadémikusokban, miközben osztálytársait összevarrta vad improvizációival és rugalmas arckifejezéseivel. 16 éves korában debütált a comedy club-ban, de Carrey már elhatározta, hogy nem veri le az élet csalódásai (ahogy apja, egy csalódott zenész volt). 22 éves korára már stand-up képregényként élt, és a rövid életű The Duck Factory című sitcomban játszott-egy olyan sorozatban, amely különös módon nem sokat tett azért, hogy kihasználja csillagának hátborzongató fizikai ügyességét.
Az 1980-as években Carrey olyan filmekben szerepelt, mint Peggy Sue Got Married (1986) és Earth Girls are Easy (1990). A teljes televíziós sztárság Carrey útjára lépett 1990-ben, mint a Keenan Ivory Wayans Fox TV-vígjátékának élő színű rezidens “fehér srác”. A komikus számos jellemzése közül a legnépszerűbb a groteszk módon elcsúfított Bill tűzoltó marsall volt, akinek kétes biztonsági tippjei lehozták a valós tűzmegelőző csoportok haragját-és Carrey-t is elnyerte a végső elismerés, hogy más képregények utánozták. 1994 “Carrey évének” bizonyult, három legnagyobb bevételt hozó vígjátékfilm megjelenésével: Ace Ventura: Pet Detective, The Mask, és Dumb and Dumber. Az év végére Carrey képenként hét-tíz millió dollárt parancsolt. 1995-ben a színész / komikus vette át Robin Williams szerepét a Batman Forever című kasszasiker filmben, 1996-ban pedig egy sötétebb és fenyegetőbb szerepet próbált ki mániákus kábelszerelőként a The Cable Guy-ban. A film és Carrey időnként ijesztő teljesítménye határozottan vegyes kritikákat kapott a kritikusoktól és a közönségtől. A filmre adott általában negatív válasz ellenére Carrey továbbra is érdeklődést mutatott a drámaibb szerepek elágazása iránt.
A hazug, hazug (1997) krónikusan tisztességtelen ügyvédként való visszatérését követően Carrey új területet fedezett fel az elismert The Truman Show (1998), Peter Weir félelmetes vígjátékdrámája a mindent fogyasztó médiamanipuláció veszélyeiről. Kritikus tisztelet a kezében, Carrey visszatért a másfajta vígjátékhoz, főszerepével Milos Forman ‘ s ember a Holdon (1999), A legendás képregény várva várt életrajza Andy Kaufman. Bár a film Carrey hatalmas teljesítményével büszkélkedhetett, kevesebb, mint csillagértékelést kapott, és rossz üzletet folytatott a pénztárnál. Ilyen volt a színész ábrázolásának ereje, azonban, hogy kizárása a legjobb színész jelöléseiből az akkori Oscar-díjakon tiltakozás forrása volt számos iparági tag számára. Carrey a következő évben visszatért az egyenes vígjátékhoz a Farrelly testvérek ‘ én, magam & Irene, amelyben megosztott személyiséggel rendelkező rendőrként szerepelt, akik mindketten ugyanabba a nőbe szerelmesek (Ren con Zellweger). Bár ez a film a legkevésbé sikeres volt Farrellyék erőfeszítései közül, Carrey anarchikus személyisége látszólag szabad teret kapott, és az eredmény a maszk óta a leginkább zavart szerepe volt. Ugyanebben az évben, átvette a vezető szerepet Ron Howard Dr. Seuss How the Grinch Stoled Christmas, gereblyézés a pénzt a box-office és kapott egy Golden Globe jelölést ellenére széles körű kritikai megvetés a film. Folytatva az elfogadás keresését képzett drámaíróként, Carrey legközelebb a 2001-es box-office bombában jelent meg a Majestic.
A Majestic kudarca miatt Carrey ismét visszatért mind a vígjátékhoz, mind a box-office sikerhez a 2003-as Bruce Almighty-vel. Miután ügyesen bebizonyította, hogy nagyképernyős csillagként való ereje nagyon sértetlen, Carrey nem vesztegette az időt a sebességváltásra, amikor megkezdte eddigi legambiciózusabb projektjét, a 2004-es észbontó romantikus-dramedy a makulátlan elme örök napfénye. A forgatókönyvet Charlie Kaufman írta és Michel Gondry rendezte, a film nagy kritikákat kapott, és Carrey eddigi legösszetettebb és visszafogottabb előadását mutatta be.
Carrey cartooney jelenléte a képernyőn természetes módon illeszkedne a Lemony Snicket 2004-es szerencsétlen események sorozatához, valamint más családi filmekhez az elkövetkező években, mint például a karácsonyi ének és a Mr.Popper pingvinek. A színész azonban továbbra is olyan drámai szerepeket keresett, mint a The Number 23 című sötét thriller vagy a kritikusok által elismert Szeretlek, Phillip Morris.
— Hal Erickson, Rovi